Ez több mint ház, ez otthon...

Otthon. Család. Tárgyak. Emlékek.

2012. április 18., szerda

Virágom, virágom...

Szegény blogom, nagyon elhanyagolom. Pedig rengeteg közlendőm volna, időm annál kevesebb.
Mindkét nagymamámnak gondozott virágoskertje volt, Anyukám is szerette a virágokat. Kint is, bent is sok volt belőlük. Tehát volt kitől örökölnöm a virágmániámat.
Sokáig nem adatott meg, hogy saját virágoskertem legyen, de albérletünk udvarát is csinosítgattam, gyűjtöttem benne a virágokat. A házunk még kész sem volt, az udvar egyik csücskébe ki is alakítottam egy kertecskét. Ez azóta kibővült, benépesült. Bár még most sem nyerte el a végleges formáját, hisz a tereprendezés még várat magára, de kora tavasztól késő őszig van, miben gyönyörködnöm. Szó szerint, mert amint megjelennek az első hajtások, naponta többször végigjárom, csodálom, gyomlálom, pótolom, cserélem, teszem-veszem kedvenceimet.
Ilyenkor tavasszal a legszebb, mikor nyílnak sorra a hagymások. Persze meg is örökítem őket, s meg is mutatom!
A krókuszok az elsők:


A törpeíriszek hamarosan követik őket. Sárga is volt, de idén nem nyíltak. Na ezért kell folyton pótolni őket!
Aztán követni sem tudom, jöttek sorra a jácintok, nárciszok, tulipánok. A jácint szára nagyon kurtára nőtt az idén, talán szomjasak voltak szegények. A tulipánok szintén apróbbak, mint egyébként. De gyönyörűek így is:-)







A pázsitviola is virít már. Olyan szépen elterült a sziklakertben, akár egy lila takaró. A kékmeténg is kitesz magáért. Nagyon is, folyton ritkítani kell, mert képes mindent befutni.

Imádom ezt a színkavalkádot!



6 megjegyzés:

  1. Nagyon szépek a virágaid! Szépen gondozottak, látszik, hogy szereted őket :)
    Nekünk sajnos csak erkélyünk van, de otthon nagy a kert és az udvar, sok a virág és a kaktusz. Ha érdekel, a "Mözsi séta" blogomra sokat tettem fel, nézelődhetsz :)

    VálaszTörlés
  2. Katalin, köszönöm! Igazán szeretem a virágokat, naphosszat el tudnám babrálni őket.
    Persze, hogy érdekel, megyek nézelődni!

    VálaszTörlés
  3. Gyönyörűek a tulipánjaid! A Nárcisz pedig a kedvencem. :) Milyen a munkahelyed, hogy érzed magad? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csilla, köszönöm!
      A munkahelyem... hát akár jó is lehetne, de ennek is megvan a maga árnyoldala. A kölköket szeretem, aranyosak, kedvesek, kolléganők szintén. Kiélhetem alkotási vágyamat, lefoglalom magam, repülnek a hetek...
      Lehet, majd egyszer mesélek az "árnyoldalról" is...

      Törlés
    2. Majd egyszer mesélj!, de minek nincs árnyoldala?? :S Én is váltás előtt állok. Most nekem kell mennem..., épp a felmondási időmet kezdtem meg, remélem, hogy nem bánom meg, dehát nagyon kell a pénz...

      Törlés
    3. De elsietem a választ:-) Sok sikert kívánok Neked az új munkahelyeden! S igen, a pénz az kell, ezért tűröm meg azt az "árnyoldalt".

      Törlés